1. fejezet

A nevem Alexandria Marlett és 22 éves vagyok. Végzős egyetemista vagyok Los Angelesben a UCLA-n színésznő szakon. Az, hogy négy évig itt élhettem az életemet, egyik legnagyobb álmom vált valóra. A suli mellett éneket és táncot oktatók az egyik helyi művészeti iskolában. Imádok énekelni és táncolni. Nem is tudom, mi lenne velem zene és mozgás nélkül. Valószínűleg belebolondulnék. A suliból már csak egy félévem maradt, és ha nem találok munkát itt LA-ban akkor vissza kell költöznöm a szüleimhez. Anya és apa mindig támogattak a maguk módján, de soha sem hittek úgy igazán bennem. Mindig azt hallgattam, hogy „ ez nem rendes szakma” meg hogy „soha nem fogsz tudni belőle megélni”, de végül rájöttek, hogy az lesz a legjobb, ha inkább mellett vannak. Szerencsémre nem egyedül jöttem ide. A legjobb barátnőm Jennifer is velem tudott tartani. Én mindig is Jennának hívtam. Jennával a középiskola óta vagyunk a legjobb barátok. Mindent meg tudunk beszélni és tudom, hogy megbízhatok benne és ez kölcsönös. A nővérem Ashley már egy ideje itt él a barátjával, Daniellel. Ők segítettek nekünk a kezdetekben. A négy év alatt teljesen hozzászoktam a városhoz és még jobban megszerettem. Az élet itt teljesen más, mint otthon. A legjobban Sofiával és Taylorral lettem jóban. Mind a ketten törzsgyökeres kaliforniaiak. És ezt imádom bennük, a legjobban.

Épp vége volt a féléves vizsgáknak és úgy gondoltuk ezt meg kell ünnepelnünk. Megbeszéltük Jenniferrel, hogy egy jó kis csajos estét tartunk. Sokat iszunk és táncolunk. Nekem is jól jött, hogy egy kicsit a legjobb barátnőimmel legyek. A sulit és magánéletet egyeztetni soha sem volt az erősségem. Suli után volt még egy tánc órám, utána úgy gondoltam elugrok a barátomhoz, de végül nem mentem. Ja, amúgy két éve együtt vagyok a barátommal, akit Christiannak hívnak. Szeretem őt, de ez egy se veled se nélküled kapcsolat már. Épp a „nélküled” fázisban vagyunk. Mikor haza értem nem találtam otthon Jennát. Biztos dolgozik még vagy épp embereket úgy estére. Szeretem a lakásunkat, épp elég kettőnknek. Négy évvel ezelőtt a nővérem egyik barátnője lakott még itt, de őt a színészi munkája elszólította Londonba így nekünk adta a lakást. Két szoba, vendégszoba, konyha, két fürdő és egy hatalmas nappali. Amikor beköltöztünk minden olyan sötét volt, mára viszont teljesen belaktuk és csajossá tettük a helyet. Ledobtam a táskámat és kabátomat a kanapéra és a szobám felé vettem az irányt. Felraktam a telefonomat töltőre és akkor vettem csak észre. Két üzenet: egy Jennától egy pedig Christiántól. Először a barátnőm sms-ét olvastam el. „ Szia csajszi, ma tovább dolgozok egy kicsit de te csak készülődj az estére. Otthon tali. Puszi.” Jennának volt az a hatalmas és páratlan képessége hogy akár 15 perc alatt el tudott készülni, bárhová is kellett mennünk. Miután válaszoltam neki, rámentem a pasimtól valóra. „ Helló szívem, kérlek bocsáss meg nekem amiért ilyen bunkó voltam veled. Soha többé nem fog megtörténni. Remélem meg tudsz nekem bocsátani” Mire az üzenet végére értem a vérnyomásom az egeket verte. Azt hiszi, ennyivel el tudja intézni az egészet. Hát nagyon rosszul gondolja. – Ezt neked Christián! – mondtam a telefonomnak. Ledobtam az ágyra a telefonomat és elmentem készülődni. Gyorsan letusoltam és megmostam a hajamat. Hajszárítás közben hallottam, hogy nyílik az ajtó és kinéztem ki jött. Szia Ali! – köszöntött széles mosollyal. Hellóka Jenna! – Na mi volt ma melóban?  –puszit küldtem felé. Halál. – nevetett. Amikor mi ketten összekerülünk, akkor kő kövön nem marad. A nevetése ragadós volt, órákig tudtunk röhögni a semmin. Látom te mennyire előrébb, vagy mint én szóval sietek. – és már a saját fürdőjében volt.

Megcsináltam a hajamat és egy laza sminket is magamra dobta. Nem akartam erőset, úgy sem fogják látni.  Már tudtam, hogy a kedvenc bézs ruhámat fogom felvenni, amin kis kövek vannak. Egyszerűen imádtam ezt a ruhámat. Kiválasztottam a hozzá tartozó cipőt és a legfontosabb dolgokat beledobáltam egy kistáskába. Jennával egyszerre léptünk ki a szobánk ajtajából. Egy egyszerű de nagyszerű fekete koktélruhát vett fel egy csodálatos azúrkék cipővel és a hozzáillő táskát és cipőt.
Látom pasizni, akarunk ma este! –mondtam neki nevetve.
Akarunk? – nézett rám meglepődve. - Christian már megint?
Ne is kérdezd, sms-ben akart bocsánatot kérni!!!
Sms-ben? Ez nem normális. De mindegy is, ma jól berúgunk és bepasizunk. Megérdemeljük! – mosolygott rám.
De meg ám! – visszamosolyogtam és már nyúltam is a kabátomért.
Útközben felszedtük Sofiát is. A három grácia bevetésre kész volt. Imádtam velük bulizni vagy csak együtt lógni. Nagyon megszerettem őket és nem bírnám ki nélkülük, ha haza kéne mennem. De erre ma nem akartam gondolni, csak az alkoholt akartam érezni. Nem a szokásos helyünkre mentünk, ami az 5. sugárúton van. Tudok egy sokkal exkluzívabb helyet és itt van a közelben! – mondta csilingelő hangján Sofia. Amikor odaértünk a clubhoz hatalmas sor állt előtte.
Biztos, hogy mi ide akarunk menni? – kérdeztem.
Nyugi van, van egy ötletem! – erre Sofia megfogta a kezünket és a biztonságihoz hurcolt minket. Oda súgott neki valamit, erre a kétajtós szekrény leemelte a biztonsági szalagot és intett, hogy bemehetünk. Hallottam, ahogyan nagyon „ázás”-t hagytunk magunk mögött, amikor beléptünk az ajtón. Nem igazán zavart, semmi sem ronthatta el az estémet a lányokkal. Amikor beértünk a clubbelsejébe a lélegzetem elállt. Egy erkély tetején álltunk, a tánctér pedig lent volt. Körülnéztem és mindenhol csak embert láttam. Viszont kiszúrtam egy ismerős arcot a tömegben. Christian.
Nem hiszem el, hogy neki is itt kell lennie! – mondtam Jennának és Sofiának mutattam kiről beszélek.
Elmenjünk? –kérdezték.
Vettem egy mély levegőt és kifújtam. – Nem, itt maradunk. Mondtam, senki nem szúrhatja el az estét. – rájuk mosolyogtam.
Elindultunk a tánctéren át a bárpulthoz. Kértünk egy kör tequilát és egy koktél mindenkinek. Én egy Cosmopolitant kértem, mert az volt az én hivatalos party italom. Miután végeztünk kértünk még egy kört és még hármat majd bevetettük magunkat a táncparkettre. Miközben előre haladtunk elmentünk mellette.
Alexandria, én…- mondta, de nem érdekelt mit akart mondani és elmentem, nem akartam most beszélni erről. Elkezdtünk táncolni és nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Odajött egy pasi és azt mondta, hogy gyönyörű vagyok. A zajban is olyan jellegzetes volt a hagja és ismerős, de nem tudtam honnan. Elkezdtem neki táncolni, mert láttam, hogy Christian figyel engem. Észrevettem, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. Nem kellett nekem ennél több se, hátrafordultam és lekaptam. Részeg vagyok, összevesztem a pasimmal és nem érdekel semmi! – gondoltam magamban. Amikor hátrafordultam ő már nem volt ott. Visszanéztem a srácra, hogy azért mégis lássam kit csókoltam meg. – Bocsi, hogy igy váratlanul le… - de nem tudtam folytatni a mondatot. Felismertem. Ő Jay Ryan volt, az egyik kedvenc sorozatomból A szépség és a szörnyetegből. Amikor belenéztem abba a barna szempárba, elvesztem. Nem tudtam megszólalni, végül ő törte meg a csendet. – Részemről a szerencse. Jay vagyok. – rámosolygott és a fülembe súgta. – És téged?
Alexandria vagyok - suttogtam bele a fülébe. Tudom, hogy mondani akartam valamit, de ha most megszólalok, tutira lehányom. Ő is látta rajtam, hogy nem vagyok jól. Megfogta a derekamat és kivezetett. Amikor hozzámért, olyan érzésem volt, mintha egy pici áramütés érne. Nem fájt, hanem felperzselő volt és nagyon jó. Amikor kijutottunk a friss levegőre és fényre, jobban meg tudtam csodálni. Szűk farmert, egy fehér trikót és inget viselt. A trikón kidudorodtak mellizmai és már nem a rosszul lét miatt nem kaptam levegőt. Ilyet még soha sem éreztem.
Jól vagy Alexandria? – kérdezte. Mélyen a szemébe néztem és láttam rajta, hogy tényleg érdekli, jól vagyok-e?
Már jobban, köszönöm. – fel akartam egyenesedni, de a lábaim gyengék maradtak így a karjaiba kötöttem ki. Köszi cípők!
Gyere, hazaviszlek! – a karjaiba vett és én vállának döntöttem a fejemet. Arra még emlékszem, hogy berak a kocsijába, de hogy került ide ilyen gyorsan a kocsija? Na mindegy! Az ülések kényelmesek voltak, túl kényelmesek. Kérdezte a címem és meg is mondtam neki, majd elnyomott az álom és a kényelmes ülés. Egy kéz simogatására ébredtem. Körülnéztem, a lakásom előtt álltunk. Kinéztem az ablakon és egy darabig csak néztem.
Minden rendben? Jó a cím? – kérdezte a férfi.
Igen, és ... köszönök mindent! Bocsánat! – majd a lehető leggyorsabban kiszálltam a kocsiból és odafutottam a kapuhoz. Nem néztem hátra, csak raktam a kulcsot a zárba, elfordítottam és rohantam fel a harmadikra. Amikor beléptem a lakásba, neki dőltem az ajtónak és vettem egy mély levegőt. Oda mentem az ablakhoz, résnyíre elhúztam a függönyt és kinéztem rajta. Az autó már nem volt ott. Kicsit szomorúan léptem el az ablaktól, hogy írjak egy sms-t Jennának, hogy leléptem. „ Hazamentem, mert fáradt voltam. Bulizzatok nekem.” Levettem a ruhámat és belebújtam egynap UCLA-s pólóba. Befeküdtem az ágyamba, de nem tudtam elaludni. Csak azon járt az eszem, mi történt az este. Megcsókoltam Jay Ryan-t, majd a karjában vitt és haza is hozott. Miért? Miért csinálna ilyet egy vad idegennel? Vagy csak szánalomból tette? Annyi kérdés kavargott a fejemben. Majd hagyta, hogy leragadjanak a szemeim.